Ijesztő a magasság egy olyan madárnak, aki épp csak megtanult repülni.

Egyre többször törsz be az elmémbe, és hirtelen arra eszmélek, hogy ott vagy. Hirtelen elfelejtek dolgokat, elég, ha rám mosolyogsz.

Hirtelen üressé válik a világ, hacsak megfogod a kezem.

Hirtelen ellenem fordul a szívem, ha azt mondod, szeretsz engem.

Azt hiszem, beléd szerettem. 

A mosolyodba, a komolytalan viselkedésedbe, abba az egy, ártatlan félrecsúszott puszidba.

Azt hiszem, teljesen elvetted az eszemet. 

Ai shite iru.

A szívem mélyéről.

Tudod, hogy miken mentem keresztül? Mondd csak, van fogalmad arról, hogy mit műveltél velem? hiszem szerettelek,érted? Szerelmes voltam beléd, és habár nincs ínyemre, de a mai napig szeretlek.
A sors baszott így ki velem, hm? Ő csinálta ezt az egészet?
Hogy mondhattad nekem azokat? Hogy bánthattál engem ennyire? A kezedbe adtam mindent, és nem kértem cserébe semmit sem. Csak annyit, hogy ne tedd tönkre. Nem volt nagy kérés.Ha nem kellett volna, elég lett volna az is, hogyha visszaadod. De nem. Te helyette darabokra szedted, összetépted, megölted.... Megölted a szívemet!
Mivel érdemeltem ezt ki?
Én csak... boldog akarok lenni.

Miko...

Egyedül vagyok ezzel? Csak én érzem ezt a hiányt? Mondd csak, neked nem hiányzom? Hiszen ott voltam, hiszen megtettem, hiszen segítettem, pont úgy, ahogy te itt voltál, ahogy te megtetted, ahogy te segítettél. 

Barátok voltunk, sőt, testvérek, a barátságunk tele volt szerelemmel, olyan szerelemmel, amit csak a testvérek éreznek egymás iránt. Hová lett az a féltés, az a tűz? 

Hová lettek az elhagyott szavak? Eltapostuk volna mindet? Eltapostuk azokat a virágokat, amiket egymás mellkasába ültettünk volna? Hiszen... mi barátok voltunk.

Mindig a fejemben vagy, mindig gondolok rád, mindig érzem az ürességet: te már elmentél.

Ennyi hibát követtem volna el? Őszintén mondom, nem tudom, hogy mit tettem, de ha tettem is valamit, akkor sajnálom. Hiányzok neked?

Hiányzik az, hogy láss, vagy beszélj velem? Nem hiányzik, hogy segítsek neked? Nem hiányzik valaki... aki én vagyok?

Nekem hiányzol.

Amikor beakadt módra nevettél.

Amikor berúgtál és nem tudtál semmiről sem.

A hülye beszólásaid.

A bolond vicceid.

Amikor mindig az arcom mögé néztél.

Amokor megkérdezted, hogy mizu? És megvártad a választ.

Hiányzik valaki, aki te vagy.

:)

Könnyen elszomorodhatok, ha látom, ahogy a romlás elmém felszínén billeg. A nap utolsó sugarai fénylenek a piláimon, vagy épp az ellenkezője?  Könnyed sebek borítják a szárnyaimat, képtelen vagyok megemelni az arcom. Elveszítettem valamit, vagy elhagyott valami? Vajon az űr, ami szétmarja a belsőmet, meg fog valaha szűnni?

Kérdések tömkelege özönli el elmém legeldugottabb szegleteit, halott képek cikáznak, amiket nevetve követik az imádott hangok. Amerre járok, a föld megremeg és összedőlnek az álmok. Sötét szemekkel állok, a fekete esőben, mely elmossa minden földi bűnömet. 

Meghaltam.

A vállamon szét tépett angyalok ülnek, vérük forrón borítja be a lelkem. Minden, amit tettem, minden, amit gondoltam, minden amit éreztem elégett abban a tűzben. A tűzből nem marad semmi sem. Minden fekete. Itt, a mellkasomban. Belül.

Vajon vár rám még valami? Vajon minden fájdalom, amit kaptam, minden, amit magamnak okoztam, minden újra megtörténik velem, ha meghalok?

Bántottam másokat, amiket csak azután láttam, hogy megtettem. Elveszettnek érzem magam, nem látom, hogy számomra van-e holnap. A magány nevetve ölelt körül, beleivódott a napjaimba, és én hagytam.

Nem hazudtam, amikor azt mondtam: érzem az örökké valóságot.

Én mindig melletted maradok. Ott bent fogok dobogni, ha te már nem dobogsz bennem.

Az elejétől a végéig minden szavam neked szólt, hogy ne engedd el a kezeimet. A közös álmunk, ami összefonta az ujjainkat, most mindkettőnket elmosott.

Emlékezni fogok, hogy mit veszítettem. A szívembe döftél. Mert te is tudod mit jelent, elveszíteni egymást.

Vaéahogy...

Magától indul el értem már én

Csend közöny sötét korán éj hideg fekete mint a szén

Merre tova venni egy nagy levegőt azt start el

A tükörnek nem hazudhatsz nincs az a pénz nincs barter

Ki az aki számít minden kiszámolható

Az élet kiszámítható ki ilyet állít egy rigó bölcs ki hallgat

Állóvizek pocsolyák de langyosak

Ki az akit felhívhatsz ha gond van add a mancsodat

Repülni a nap felé az első szó gesztusok

Az ismeretlen csábít ha kíváncsi vagy megtudod

Elhozni kipróbálni belevágni vágyom rá

Legyen egy kis bátorság a barátok a hátország

Az élmények töltenek az üzenet nem kódolt

A múltban él ki úgy hiszi régen minden jobb volt

Megy magától hidd el főleg ha nem kavarod

Nem parázni rá nyugalom – majd lesz valahogy

Valahogy mindig volt valahogy mindig lesz

Így állok mindenhez a sors mindent elrendez

Nincs megírva semmiféle nagykönyv

A sok élmény feltölt a jelszó ne add föl

Csak dobd el jó messzire a kockákat

Itt az nyeri a játékot aki bátor és kockáztat

Lehet hogy nagy a tét túl mély a szakadék

De feletetted a szabad ég ne másért most magadért

Állj ki lazán merj gondolni tervezni

Ismeretlen vizekre evezni bennük elveszni

Ne bánkódj soha azon ami nincs már

Meg nem lehet a tiéd mert holnap egy újabb kincs vár

Az élet attól szép hogy kiismerhetetetlen

A lehetetlen az a szó mit rég el is temettem

Magadba bízz mindig és ne az istenekben

Ideje hogy indulj mert vár az ismeretlen

Elindultál valahol de semmi sem a régi már

Mi egykoron még inspirált mára már csak irritál

Vége van hinni kár az élet ami diktált

Az életed ami csak egy darabra limitált

Méltósággal lelépni az nagyon kemény mi

De attól igaz egy barát hogy ezt is megérti

Nincs miért ha minden kiégett már legbelül

Jóban-rosszban együtt de holnaptól egyedül

Elválás és elvárás szenvedély vagy szenvedés

Kell-e még több ennél hogy magaddal szembe nézz?

Büszkeség és megbánás jelen van mindkettő

Kézen fogva kísérnek végig majd innentől

Egységben az erő!Időtálló ritkaság

Rossz döntés ledöbbenés rozsdás színhasáb

Megszáradt a festék ezt már hiába kaparod

Ahogy akarod tesa majd lesz valahogy. ~