Igen. Sajnos.

Az érzéseim.?

Nos, szépen lassan kezdenek helyreállni bennem. Kezdem felfogni a dolgokat, megérteni a másik embert. Időre volt szükségem, hogy tisztázni tudjam magamban a mostanában történteket. Tudom, hogy kik azok, akikre szükségem van, kik azok, akiket el kell engednem, és ki az, aki elhagyott.

Az utóbbi időben sok emberrel találkoztam. Úgy értem... Sokan léptek be az életembe, és sajnálatomra, távoztak is. Az érzéseim kusza tornádója lassan megszűnni látszik. Halványan ugyan, de azt hiszem, hogy ki tudom venni azt, hogy ki iránt és mi változott meg bennem.

Mert változtam. Belül.

 

Sok döntést hoztam az utóbbi napokban és hetekben. Olyan döntéseket, amiket soha sem fogok megmásítani.

 

Nem fogom hagyni magam, nem fog fájni többé semmi. Ha pedig mégis fájni fog, hát  úgy csinálok, hogy ne fájjon.

Soha többé nem fogok békülni. Soha.

Ha valaki bántani akar, bántson. De ne számítson rám többé. Legyen az akárki, anyám, apám, testvérem barátom... Én többet senkivel sem békülök.

Aki egyszer elhagyott, az elhagy újra.

Aki egyszer megbántott, a z újra megteszi.

Ha valaki megsíratott, az továbbra is meg fog síratni.

Mert ilyenek. Fájdalmas lesz, nehéz. De én nem engedem, hogy átsétáljanak az érzéseimen. Így is harcolok értük, nem akarom, hogy össze is legyenek törve.

Tudom, hogy mit akarok. Kit akarok. Hogyan akarom. Én tudom. Senki más.

FUCKIN PERFECT.!

Rossz útra tértem egyszer vagy kétszer. Rájöttem pár dologra a saját erőmből. 

Rossz döntések sorban...

Isten hozott a Zakkant életemben.!

Bántottak és félreértettek ezen a helyen. Én voltam a "Hölgyem, ez így helytelen." De ez sosem állított meg engem. Tévedés, hogy csak második lehetek. Alábecsülnek.!  Még itt vagyok! Soha nem fogom úgy érezni, hogy nem vagyok jobb a baszott tökéletesnél. Annyira aljas dolgokat mondok, amikor magamról beszélek.

Tévedtem. Megváltoztatom a hangokat a fejemben, többé nem fognak irányítani engem. Bonyolult dolog boldognak lenni, de én megcsinálom. Tele vagyok gyűlölettel, ez annyira fárasztó már nekem.

Már sikerült elkergetnem a saját démonjaimat.

Jó hazudozó voltam, de már meguntam az álcát.  Időpazarlás.

Ha csak egy kívánságom lehetne...!

Újra együtt akarom őket látni. Együtt akarok velük lenni, leülni úgy, hogy mindenki együtt van. Úgy akarok hazajönni, hogy nálunk vannak. Érezni akarom, hogy egy családba tartozunk.

Képes lennék bármiről lemondani ezért. Bármiről, ha ezzel el tudnám érni azt, hogy béke legyen.

Annyi mindenen változtatnék, ha visszamehetnék az időben. Elég lenne csak pár hónap. Csak ennyin múlna minden. Ennyi elég lenne ahhoz, hogy minden remek legyen.

Ha kívánhatnék egyet, nem többet, akkor azt kívánnám, hogy legyen minden olyan, mint ezelőtt a borzalmas helyzet előtt. Olyan nyugodt és békés. Csak  ennyi. Nem több.

Útelágazás. ~ ♥

 Nagyon szerettelek,
De itt az ideje elválnunk.
Mindennap csak civakodtunk.
Mostantól egyedül kell élnem.
Nem sírok többé.

Az az igazság, hogy ez így
Túl kemény, túl fájdalmas és magányos,
De ez mind csak azért van,
Mert erősnek tettetted magad.
Sajnálom.

Ostoba voltam, hogy azt gondoltam,
A végig képesek lennénk mosolyogni.
Ennek ellenére most csak sírni akarok.
Ezt hamar megértettem,

Mert egészen mostanáig
Oly sok arckifejezésedet láttam.
Nem arről van szó,
Hogy már nem érdekelnénk a másikat;
Sokkal inkább arról,
Hogy szem elől tévesztettük egymást.

"Hozd ki magadból a legjobbat!"

Könnyebb ezt mondani,
Majd a külön utainkon járni.
Isten veled, majd látjuk egymást!
Érezd jól magad!

Sosem foglak elfelejteni.
Isten veled!
Biztosan találkozunk még, ugye?
Ígéretünk jeléül

Összefonjuk majd kisujjainkat.

Lost in thought. ~

Manapság mit is nevezünk bizalomnak.? Talán azt, amikor a másik kezébe adjuk az életünket is.? Lelkünk minden apró titkát kiadjuk egy személynek.? Nem tudom, hogy én hogyan is definiálnám a bizalom jelentését. Valószínűleg hibásan. Már egyáltalán nem tudom, hogy mit kellene tennem, hová kellene fordulnom. Régen még tudtam. Még tisztában voltam vele, de most tényleg nem tudom.

Manapság mit is jelent az a szó, hogy szeretet? Azt hiszem, hogy nagyon sokan tudatlanul használják. Felszívják a boldogságot, mintha valami raktározható dolog lenne. Aztán kihányják. Nem bírják magukban tartani. Most még a szeretetet sem tudnám elmagyarázni. Túlságosan csalódott vagyok ehhez.

A legrosszabb párosítás, amikor bízunk, és szeretünk is. Ebben biztos vagyok. És az egyik legnagyobb dolgot, nem attól a személytől kapjuk meg, hanem mástól. Azt hiszem, hogy ebből fakad a csalódás.

A csalódás pedig olyan mérhetetlen erővel képes lerombolni mindent, hogy az hihetetlen. Nem is gondoltam volna, hogy mennyire fájdalmas is. Rég csalódtam már.

Amikor a nővéremmel beszéltem, akkor is csalódtam, bár akkor rosszabb volt a helyzet. Ezerszer rosszabb. Akkor is azt mondtam, hogy régen csalódtam. A nővérem pedig ezt mondta, - Kell a rutin, nem? - Milyen okos.

 

Gyakran gondolok a régi időkre. Mennyivel más volt minden, most pedig itt vagyok egyedül. Az életem egyik fő tényezője pedig kint van, a nappaliban. 

 

Miko és az öcsém egy párt alkotnak.

 Örülök annak, hogy az öcsém szerelmes lett. Ráfért már. Az más tészta, hogy bennem mi zajlik le. Az senkit sem érdekel.

 

Miko azt mondta, hogy semmi sem fog változni, ugyan úgy mellettem lesz. De tévedett. A dolgok már most megváltoztak. Már most egyedül vagyok, de még sem vagyok szomorú. Örülök, hogy megvannak. Amúgy is, erős vagyok, nemde.? Erős, okos és pillangóhercegnő.

 

Kicsit szokatlan még, hogy Miko nálunk van, és nem velem van, nem  hozzám jön, nem miattam van itt. 

 

De ugyan, ezek csak hülye gondolatok, amiket ki tudok űzni a fejemből. Semmi érdemleges sincs bennük. Csak az én felfogásom kicsit fura. Ennyi az egész.

 

Továbbá...

 

Beteg vagyok. Nem tudom, hogy miért, de ár elegem van ezekből a szarságokból. Vagy vigyen el az a rákos dögvész, vagy hagyjon békén, de ne engedjen szenvedni.

Egy kibaszott zseni vagyok!

Igazából... nem számít, hányszor mormolom magam elé. Akár üvölthetem is, ahogy a torkomon kifér, egészen addig, míg velem szemben a tükör is darabokra nem törik, amiben önmagam bámulom kétségbeesetten, ez a tény akkor sem tűnik el, velem marad, és továbbra is fullasztóan telepszik rám, egy pillanatra sem eresztve engem.

Hetekig csak őrlődtem, miközben a szívem és az eszem kilátástalan harcot vívott bennem.

A magány még mindig földrengés módjára, alapjaimban ráz meg, miközben fogalmam sincs, a Pokol hét bugyra közül melyik és miért sújtott engem ezzel az egésszel. És hiába tagadom, vannak tények, amikkel szembe kell néznem, amiket el kell fogadnom, mert ez is én vagyok. És ki vagyok én ahhoz, hogy megtagadjam az igazságot?

Ahogy eddig is éltem az életemet, ezután is folytathatom.

Csak mosolyogjak megint, ahogy mindig is szoktam? Viseljek az arcomon bárgyú, üres vigyorokat, miközben majd hahotázom a saját néma hazugságaimon? Mert én így küzdök meg a fájdalmammal. Egyedül. A gondtalan, megtévesztő látszat, ami törhetetlen, mint az acél. És néha még én is elhiszem, hogy képes vagyok nevetni minden keserűségemen. Vajon tényleg egy ennyire nemtörődöm alaknak tartom én is magam, vagy ez is csak folyamatos tagadásomnak a része...? Honnan tudhatnám? Hiszen eddig az összes kérdésemet, és kételyemet egy apró kis helyre gyűjtöttem, mélyen elrejtve valahova a bordáim közé, a szívem alá, míg nem majd egy nap majd csak arra eszmélek fel, hogy kiszabadulva végigfolynak az arcomon, könnyekként patakozva a szemeimből.

Hiszen ki vagyok én, hogy megtagadjam az igazságot?

És mégis, napról napra, egyre csak halogatom, hogy megbirkózzak vele. Csak még egy napot hadd hazudjak magamnak. Csak még egy kicsit ne kelljen szembe néznem vele. Így most is megragadom a lehetőséget, elmosolyodok, jelezve, hogy minden rendben van. Hogy abszolút minden rendben van velem, és a legcsekélyebb mértékben sem vagyok összezavarodva.

De ha így van, akkor saját magamat majd mivel győzöm meg?

Akárhogy is, nem kell a saját cselekedeteimen tépelődnöm.

Azt hiszem, csak egy bizonyos ideig lehet ezt így játszani. Utána vagy idegesítővé válsz mások számára, vagy már te könyörögnél az alkalomért, hogy valaki lásson meg téged a hazugságok mögött.

A legtöbb ember ostoba. Hiszen ha csak elmosolyodom, ők máris megkapták az igazolását arról, hogy minden rendben van. Túl naivak, túl kétségbeesettek, könnyebb meggyőzni magukat arról, mennyire egyszerű is vagyok. És erős... Hogy én vagyok az, aki mindig ott van, ha kell; aki soha nem omlik össze, aki soha nem sír, akinek mindig van egy vicce, és akinek mindig van egy optimista szava másokhoz. Végülis ez így van.

Miért olyan nehéz elhinni, hogy magányosan én is tudok sírni, ha magam alatt vagyok; ha épp darabokra esek szét odabent?

Nem akarom, hogy mások lássák a könnyeimet, amiket magamért sírok.

De anélkül, hogy a tudomásukra hoznám, hogy mondjam meg az embereknek, hogy néha mégsem akarom, hogy magamra hagyjanak? Mint ahogy most is vágynék rá, hogy valaki karjai tovább öleljenek.

De nem fogok sírni. Mert nem akarok terhelni senkit. Annyira nem komoly, és annyira talán nem fáj, még akkor sem, ha belülről mégis egyre csak bomlaszt, ahogy átáramlik a sejtjeimen, és kiszívja az életet belőlem.

Nem sírok.

De ez az állítás most mégis súlyos érzelmektől nehéz, és nincs hozzá útmutató, hogy birkózzak meg vele; csak homályos, tétova sejtéseket, és teljes kétségbeesést kaptam.

A feszültség lassan már szikrázó csillagokként jár táncot a szemem előtt, miközben pillanatnyi felismerések pattannak szét az ürességben, amikbe akaratom ellenére is beleremeg az egész testem. Csend van.

Aztán végül érzem, amint a vállam lassan meggörnyed, ahogy megtörök a rám nehezedő súly alatt. A szempillám megrebben, a körvonalak homályosan folynak egymásba, és a külvilág megmagyarázhatatlan módon kezd remegni a tekintetem előtt.

Talán mégiscsak képes vagyok sírni.

Azt mondják, a csont és a bőr törékeny halmazán túl, mindenkiben ott van az a különös, szürkés anyag, ami az emberiség legnagyobb ajándékát foglalja magában: az intelligenciát. És most mégis eltűnődök azon, hogy akkor vajon mi történhetett velem, ha csak mély, és áthatolhatatlan ürességet érzek magamban. Mélységes nihilt, önmagam teljes megsemmisülését. Hogy a testem már pusztán csak izmokból és erek szövevényes hálózatából áll; és ott bent, ezek takarásában már nincs is más, mint a már megalvadt, és a még mindig csepegő vér magányos keringése.

És mégis, ezen az ürességen túl, ott legmélyen, van valami, ami érzésekért és érintésekért sóvárog... olyannyira, hogy ez a vágyakozás maga alá temet, mintha csak a semmi kis énemmel szembefeszülő hullám borítana el - és én végül megtörök. Szinte már érzem, ahogy a fejem lecsuklik, és a térdem találkozik a könyökömmel, ahogy többé nem engedelmeskedik nekem a testem, és én majd ott találom magam a földön, összezuhanva, mint egy szánalmas rongybaba.

De abban a pillanatban, mint mikor az óra perc mutatója mozdulatlan marad, de a másik tovaugrik egyet, hogy a csillagokat csókolva egy új napot köszöntsön, én mégis inkább megfordulok, és egy mosolyt küldök. Egy mosolyt, amiről már csak a fájdalom sugárzik, és egy könnyednek szánt mozdulattal kiáltja a világ arcába, hogy ez itt mindennek a vége. Egy mosolyt, ami csordultig telt reménytelenséggel, mikor már semmi más nem maradt. Egy mosolyt, ami nem több, mint egy üres, kiégett mozdulatsora az izmoknak és az ajkaknak.

Szóljak most? Öntsem szavakba ezt a vibrálást, és valljam meg, hogy most azt akarom, hogy megérintsenek? Ha kell, darabokra törve minden csontom, csak érjenek hozzám. Öleljenek át.

Napok, hetek, hónapok, mit többé meg nem kaphatok.

Hogy mi is történt az utóbbi pár napban? Talán ideje arról is írnom, nem csak a hülye érzéseimről.

Elsősorban is, lehet, hogy lesz munkám.! *o* Amit nagyon várok, és amit nagyon nagyon nagyon szeretnék.! A saját lábamra akarok állni. Elegem volt abból, hogy másoktól függjek. 

Ayu...

Nagyon hiányzik, és hiába beszélünk naponta, hiába hív, akkor is hiányzik. Egyszerűen minden idióta témáról órákat tudunk beszélni. A legféltettebb érzéseimet őrzi magában. Alig várom, hogy találkozzunk. Vele is, Satoval is. Sato egy másik baka lány, de annyira szeretem Őt is :3

Ráadásképpen sikerült lebetegednem is -.- (Y) Ki, ha én nem.?

Bementem Miksához, hogy segítsek neki, mert ő meg leesett a lépcsőn és sikerült meghúznia a bokáját, de úgy, hogy alig bírt ráállni. Eleinte még mankóval is elesett :c Az a lényeg, hogy nem tört, és már jól van.

Másnap megint mentem, és ott is aludtam, mert anyujáék vacsizni mentek.

Nem tudom, hogy mit ronthattam el, de valamit sikerült elrontanom. Éreztem, hogy Miksa fura velem, de nem náluk. Ott minden rendben volt. Hanem itthon, fészen. Aztén mondta, hogy olvassam el a blogját....

"Sokszor nem tudom hova tenni a gondolataidat.

Sokszor próbálok olyat mondani, amitől egy kicsit is elmosolyodsz, de rosszul esik, amikor ez is kudarcba fullad, mert csak rám nézel, de mintha tudomást sem vennél róla.

Mintha már ... nem lenne jó velem.

Tudom, hogy nem mondod, mi a baj.

Tudom, hogy nem lehet mindig mindenkinek jó kedve, de miért érzem azt, hogy miattam van.?

Ha nem mondod, én sem tudok másra gondolni.

Azt hittem, hogy mindent elmondasz nekem.

Viszont az, hogy ugyanazt ismételgetjük, értelmetlen.

A végén mindig ugyanoda kerülünk.

Szeretnék lépni, de ha elém rakod a kezed, úgy nem megy."

 

Nem tudom, hogy mivel sikerült kiérdemelnem ezt, talán elbambultam, és nem figyeltem a fontosabb pillanatoknál, vagy valami ilyesmi.

 

Csak nem értem, hogy miért én kapom ezeket a szavakat Miksától.? Én mellette vagyok, akármilyen hülyeséget elkövet. Mehet a maga feje után, de nem hibáztatom, ha elesik. Segítek neki felállni. És így is fájdalmat okozok.

 

Más akárhogy bánthatja őt. Kinevetheti, elveheti a legjobb barátját, akár a lelkébe is tiporhat... Ő akkor is jó marad Miksa szemében.

 

Tényleg nem értem, de ennek ellenére elfogadom. Igyekszek kijavítani ezt a hibámat is.

 

 Nem tudom, hogy mit adhatnék még. Neki adtam a szívemet is, az életem felét, a bizalmamat, a figyelmemet.  Sajnálom, ha nem elég. Nem tudom, hogy  mit tehetnék még. 

 

Ha adsz egy helyes irányt, amin elindulhatok... Akkor elindulok rajta úgy, hogy soha ne kelljen miattam szomorúnak lenned. Nem akarlak elveszíteni.

Messzire.

“A végén minden olyan egyszerű lesz – minden, ami volt és ami lehetett volna. Pornál és hamunál is kevesebb lesz minden, ami egykor tény volt. Amitől úgy égett szívünk, hogy azt hittük, nem lehet elviselni, belehalunk, vagy megölünk valakit… mindez kevesebb lesz, mint a por, melyet a temetők fölött kavar és sodor a szél.”

 

Minden, mintha csak egy tornádó kavarta volna fel, minden romokban hever bennem. Érezhetek ennyi dolgot egyszerre? Érzem őket. Érzem, ahogy összedőltek, ahogy porig rombolta az érzéseimet az a tornádó.

Elhatároztam magam, és tartom is magam ahhoz, hogy soha többet nem engedek azoknak az embereknek, akik csak bántani akarnak. De arra nem gondoltam, hogy mi van akkor, amikor az, aki bántani akar, már az életem része? Mi van akkor, ha nem tudom megvédeni a szívemet előle?

Én erős vagyok.! Erős vagyok, mert képes vagyok elrejteni azokat az érzéseket, amiket nem akarok megosztani senkivel. Egy ember ettől lesz erős. Ha a szívét sérthetetlennek mutatja, és akkor sem ejt könnyeket, amikor valaki szilánkokra töri azt.

Nem mutatja, hogy fáj, ő a kemény, a törhetetlen. Viszont azt senki sem látja, amikor álomba sírja magát, vagy elbámul egy apró kövön. 

Tudom, mert én is ilyen vagyok. Büszke vagyok arra, hogy hamar túl tudom tenni magam a dolgokon. Azt hiszem, hogy ezt a múltbéli ismerőseimnek köszönhetem.

Néha jó erősnek lenni. De nekem is hiányzik, hogy egyszer, csak egyetlen egyszer, én legyen a gyenge, és én támaszkodjak másra. 

Azt hiszem, hogy össze fogják törni a szívem, pedig nem rég raktam össze a szilánkokat. És a legrosszabb az, hogy tudom, hogy össze fog törni, mégsem tudom megvédeni. Az is fáj, hogy nem egy szerelem miatt törik össze, vagy egy elvesztett barátság miatt... Hanem a saját családom tiporja el a szívemet, és még védekezni sem tudok ellene.Kevés vagyok ahhoz, hogy egymagam összetartsak egy családot. Túl kevés vagyok.

Elsőnek még hitetgettem magam, hogy sikerülni fog, és ha akarom, akkor minden a régi lehet. De hiába törtem magam, nem tudtam megváltoztatni az emberek gondolatait. Már azt sem tudom, hogy hány felé szakadjak, hogy mindenkinél ott legyek, mindenkinek segítsek.  Már nem tudom, hogy hol romlottak meg a dolgok.

Már azon gondolkodom, hogy talán én szúrtam el... 

Rendbe akartam hozni, de talán épp ez volt a baj.

Néha azt hiszem, hogy nekem nincs helyem ezen a világon. Nem kellene itt lennem, ez nem az én helyem.

El akarok menni innen.

Szerelmes vagyok.

 

Annyira szeretem.

Only LIFE.! ♥

Megígértem magamnak, és komolyan is gondoltam.

Soha többet nem fogok úgy állni a dolgokhoz, mint eddig. Rájöttem arra, hogy nekem kell boldognak lennem, és nekem kell tennem is érte.

Rájöttem, hogy nem lesznek emlékezetes pillanatok az életemben, ha nem forgatom fel. 

Azt hiszem, hogy már most megváltoztam.

Furcsa, hogy mennyit nyom a latba az, hogy olyat tudunk meg, amiről jobb nem tudni.

Többet nem fog fájni semmi sem. Nem vagyok hajlandó megengedni azt, hogy hazudjanak nekem. Az egyetlen dolog, amit senkitől sem tűrök el.

Nem húzok fel falakat a szívem köré. Beengedem az embereket, de nem hagyom viszonzatlanul azt, ha fájdalmat okoznak nekem.

Egyedi akarok lenni a magam őrült módján.

Nem fogom engedni, hogy beleszóljanak az életembe, nem fogom hagyni magam.

A régi énemhez képest eléggé eltunyultam.

Erős lány vagyok, képes vagyok arra, hogy olyan életet tudjak magaménak, amilyen senki másnak sem lehetett.

Ha majd meghalok, és talán együl leszek, talán nem, az ágyamon fekve, amikor sorban visszapörgetem az eseményeimet, ne kelljen fájdalmasan felsóhajtanom. Nem fogom azt mondani, hogy Miért Nem....? 

Mosolyogni fogok a sok dolgon.

A jelenen. A múltamon. A jövőmön.

Hátráltam, hogy másnak kényelmesebb és jobb legyen, de ezután már csak előre lépek. 

Szeretem a szeretteim, szeretem a barátaim, szeretem a családom.! Értük élek, talán lesz változás, sőt, biztos is.!

De jobb lesz így. Én boldogabb leszek.

Önzőség, igen. De az én önzőségem. És muszáj szeretnem magam. : D

.!!!!

Azt mondta nekem, hogy szeret. Szeret, tehát elfogadta az összes hibámat, a hülyeségeimet, a hisztijeimet, a kemény szavaimat.

Azt mondta, hogy szeret...

Talán a lelkem akarta így, talán nem, de ahogy ezt felfogtam, szép lassan beleszerettem. Azt akartam, hogy boldog legyen. Ez a szerelem nem olyan, mint az előzőek. Ez a szerelem egy bizalmas barátságra épült, stabil érzésekkel, stabil bizalommal. És ez benne a legszebb. Így is megmaradtunk barátoknak. Sosem lennék képes arra, hogy elengedjem magam mellől. Ez az érzés most biztosabban van a szívemben, mint az, hogy ki is vagyok én.

Az élet kegyetlen, és rengeteg csalódást okoz. Érzelmi, szerelmi, anyagi.... Megannyi csalódást.

Talán bennem van a hiba, hogy tudom, hogy más is szeret engem, de én azt nézem, hogy én és ő hogyan lehetnénk boldogok? Ez önzőség? Tudom, hogy más boldogtalan azért, mert én boldog vagyok, tudom, hogy másnak fáj az, hogy mosolygok. De ha megakarnék felelni mindennek és mindenkinek, akkor valószínűleg már öngyilkos lettem volna.

Hibás vagyok? Hibásak a gondolataim? Meglehet. De tudom, hogy mit akarok. Egy életem van, és nem mondok le a saját boldogságomról. Ha lenne két életem, megtenném.! Megtenném. De nincs. Kevés az időm arra, hogy mások boldogságát helyezzem a sajátom elé.

Gyönyörű érzés, hogy szeretnek engem, csodálatos érzés, hogy valahol önmagam lehetek. De nem gondolok a fájdalomra, amit másnak okozok. Nem adok neki felesleges reményt, amikor tudom, hogy sosem leszünk együtt.

Kegyetlen vagyok? Önzőek és elcseszettek az elvárásaim? Talán. De ha majd a halálomkor visszapörgetem magamnak az eseményeket, sosem fogom azt mondani, hogy "Mi lett volna, ha...? " Mert nincs ilyen opció. Tudni fogom, hogy boldog voltam, és nem bánok meg semmit sem. Az idő olyan gyorsan eltelik, hogy szinte észre sem vesszük.

Ha szeretnek engem, érezni akarom. Ha el akarnak lökni, hát lökjenek. Ha sírnom kell, megteszem. Mert ez az egy életem. És ez az ENYÉM.!

Annyira szép.!

Újra kezdjük elölről, és ne ahol szívünk búja ég?
De jó e az, ha lábunk megint kitaposott útra lép?
Hányszor, de hányszor próbáljuk meg újra még?
Ami az elején egészséges, később miért csupa sérv?
Csupasz érv, hogy csuda szép volt de buta kép, hogy csupa szív,
Huh, de fura buja így, ez csábít és lecsupaszít!
Vegyük elő a telefont, ami kétségekkel tele font?
Nem írsz vissza, nem válaszolsz, a tanulságot le se vond!
Mese volt a bizalom, hogy boldogok lehetnénk?
Ez őszinteség, vagy csak azt hallom mit szeretnék?
Menj, bébi menj, inkább ne nézz vissza többé már,
Én sajnálom, de a múltban az összes álmunk köddé vált!
Egy szervátültetés kéne, a te szíved az enyémbe,
Hogy lásd, ahogy próbált vért pumpálni a reménybe,
De pszt, jön a mentő, hallod a szirénát?
Mentés helyett viszont átgázolt kettőnk szívén át.

 

Mi lenne, ha megcsókolnálak, lenne rá magyarázat?
És egy csókomból varázsolna egyetlen szád szava százat.
Rég volt a búcsú, mégis megbántam már ezerszer,
Mikor vége lett, csak azt kértem, hogy engem ne felejts el!
Hiába is próbálom, hisz minden szavam kevés lenne,
Bármit is mondanék, nincs semmi, ami elérhetne,
A hiányod már megszoktam, mondd meg miért vágyom rád?
A döntést, amit Te hoztál, ma mégis elátkoznád.
Sírva mondtad ki, már akkor tudtad hiba volt,
De az idő, ami eltelt, most végül engem igazolt.
Te a csókod hagytad a számon, én egy könnycseppet az arcodon,
Bármit tettem, megbántam, Te tudod hozzád tartozom.
Mással vagy helyettem, mégis engem látsz a szemében,
Nem szereted úgy, mint engem, mégsem hagynád el értem.
Megköszönném, amit kaptam, de jobban fáj a hiányod,
Légy velem, ne titkoljuk, nekem nem számít, hogy ki látott.

 

Mi lenne, ha kitörölnék mindent amit tettem
És egy mozdulattal elsöpörném mindezt körülöttem.
Ha egy napot másként élnék meg, a múltamban csak egyet,
Talán én is úgy élhetnék, ahogy mások ezt az egyet.
Nem látom már meg, de néha gondolok még arra,
Mi lett volna, ha a kezdeteknél nem fordulok balra.
Ha könnyebb úton indulok el, az életemmel szemben,
Talán más lennék és nem jutottam, volna ilyen messze.
Nem vett volna körbe annyi irigység, mit kaptam,
Nem vesztettem volna annyi barátot a harcban,
Bár nem tékozoltam volna el a szerencsém egy álomért,
Ó miért használok egy nyelvet, amit mindenki máshogy ért.
A fényen túl a szívem megszakad, ha visszagondolok,
Mennyi minden repült el a kezemből, mit adtatok.
De mennem kell, bárhogy is fáj, úgysem lesz jó,
Ha mellettem állsz, nekem nem kell más, csak egy szó.

Madárijesztő.

Bármilyen szerelem megváltozik az idő múlásával.
Azt mondják: Miért nem tudod ezt?
Egy év elteltével minden más lesz a mához képest, és nem lesz semmi, ami fájhatna. - Ezt mondják.
Azonban én jól ismerem a szívemet.
S jól tudom, hogy semmi sem fog változni.
Mert a világban mindenkinek eldöntetik, hogy ki a párja, s egy ilyen szerelmet nem lehet elfelejteni.

Talán azt gondolod, hogy elfelejtettelek.
Talán azt gondolod, hogy boldog vagyok valaki mással.

De én még mindig képtelen vagyok így elfelejteni téged.
Mint egy madárijesztő, mi egyedül álldogál miután mindenki távozott.

Miután a nap lenyugszik, s mindenki hazatér, én kint állok a tág mezőn egyedül.
Lassan fogy előttem a látóhatár, ahogy sötétedik, és én egyre jobban félek ott egyedül.
De amikor hirtelen kinyitom szorosra zárt szemeimet, látom, ahogy a csillagok gyönyörűen szikráznak.

Mint téged, aki messze tűntél, úgy őket nézve is azért könyörgöm, hogy egyszer visszatérj hozzám.
Talán azt gondolod, hogy elfelejtettelek.
Talán azt gondolod, hogy boldog vagyok valaki mással.

De én még mindig képtelen vagyok így elfelejteni téged.
Mint egy madárijesztő, mi egyedül álldogál miután mindenki távozott.

annyira szeretem T_T ♥

Ha szemben állok a szerelemmel, és harcot vívok vele, akkor többet fogok tudni róla. Most viszont még mindig hiányzik a tapasztalat.

나는 사랑하고 싶어. 고통없이.

this is madness.

Ajjaj. 

Azt hiszem, hogy Seung Hee berúgott :v

Noshát, elmesélem ezt a fergeteges szombatot : D

Kezdjük onnan, hogy elindultam Miksa elé az 5ös vonathoz :v (mivel jött hozzám)
Anikóval meg a Gyökereckivel, azaz az öcsémmel mentem. Útközben összeakadtam Dániellel és Gáborral, így Dánielt visszacsábítottam, hogy jöjjön ki velem az állomásra. Dániel pedig roppant készséges volt, így visszakísért. :v (Nem volt más választása.. >>)

Aztán megérkezett Mikulínó, és hazaszambáztunk. Persze egypárszor rádöbbentünk, hogy a Daniék gyökerek xd :v (Na nem mintha ez újdonság lett volna :v)

Szépen elmentünk hozzánk, én még fürcsiztem meg partizánkodtam, elvoltunk :v Norbikát nem bírtam kihúzni a seggünkből, így jött velünk ektivitizni ffffff

Dániel már füstölt, úgy pörgött az ektivitire.
Végülis jöttek értünk a Dezsivel *o* És vezettem fffff MEGINT *--* Igaz, senki se dicsért meg, és azt mondták, hogy féltek mellettem, de akkor is élveztem :3
Aztán Dániel átvette a kritikus pontnál.. >>
Aztán jött Seung Hee pörfökt ötlete.

IGYUNK.!

Ígyhát, betolva a Dezsit, bizony, elmentünk a TuTi nevezetű kis boltba. Az úton féltem ._. A ködtöl 2 méterre nem lehetett látni ._____. És a bolt nem volt nyitva.

Ez a buta Dani meg bement a Tesco-ba. Basszus, a 4 személyes autóban 5en voltunk (Gé a csomagtartóban xd) Nem volt az autón műszaki, sem kötelező, Daninál nem volt jogosítvány, és még be sem voltunk kötve >< Szóval rizikó az volt. Mondtam Dánielnek is, hogy seggbe fogom kúrni, mert már ovi óta várok rá :v xD (Okos Seung Hee)

Na, Dániel papucsba, melegítőben, mezítláb, Gé munkásruhában meg mi, megérkeztünk a tescoba xddddd
Mondtuk, hogy sötét helyen parkoljon le, hogy ne lássák, ahogy betoljuk a Dezsit XD Végülis nem parkoltunk a sötétben xd
Bementünk tescoba cefréért :v Vettünk 4 üveg borocskát, meg kólácskát ><

Aztááánőő mentünk xd

Betoltuk a Dezsőt, és mentünk tankolni XDDD Az is jó volt xD Norbi meg Gé mögöttünk álltak, és idegent játszottak, hogy ők csak segítenek nekünk, bajbajutott trabantosokon xD Ezek olyan hülyék. Aztán Dezsi indult, Gé bepattant a csomagtartiba, aztán dzssss, Dániel lefullasztotta XD Kurva jó xD

Mindegyis, hazafelé mégjobban féltem, mert a köd iszonyat durva volt ._. 

Végülis biztonságban megérkeztünk, és elmúlt a "KÖÖÖÖD" érzet is. :v
Elkezdtük az ektivitit, és inni kezdtünk. Meleg volt >>
Az Ektiviti végén én már nagyon boldog voltam XD Aztán kezdtek kiesni a dolgok ><

Egyre jobban beütött a cucc .
Elsőnek Gével mentem ki pisilni, ott még jó volt, tudtam magamról, de aztán a kontroll kicsúszott a kezemből, és fecsegtem. Olyanokat is kikotyogtam, amiket nem kellett volna >__<

Aztán Danin is lógtam egy kicsit. xdd Ééés a képek szaggatottak lettek. Emlékszem, hogy Miksával bementünk a fürdőbe, de arra halványan. Arra is, hogy sírtam, mert mindig az oszloppal bántanak >> (csak mert nekimentem egy betonoszlopnak a Dezsivel. Kikérem magamnak.!)

Meg a Danival is beszéltem, és mindig másmilyen cipőt vettem fel, meg egyszer el is hagytam ><
Gével... ._. Igen. Vele is beszélgettem, de nagyon halvány, hogy mit.

A többiek vetkőzős pókereztek xddd Arra emlékszem, hogy mondtam Miksának, hogy óvatosan.. >>>>>>>
NA de, aztán beültem a dezsibe, és itt úgy döntöttek, hogy hazamegyünk.

Mondtam, hogy álljunk meg és kiabáljuk be a Jungéknak, hogy "KOPASZ CSIRKA VAGYOK!!" Nem voltak benne. >>

Aztán hazaértünk, megágyaltunk, trattattata...

Asszem 3kor keltem fel (Hajnali3) Miksa is fent volt.

Beszélgettünk... ffffffffff♥

Boldog vagyok.

Nagyon szeretem őket.

Butavagyooook:D

Azt mondtam, hogy nem érdekel. Azt kiáltottam, hogy nem érdekel.
Aztán hirtelen ott találtam magam abban a ragacsos és undorító érzésben, amit annyira ki akartam törölni magamból.

Érezted már úgy, hogy beszélsz valakivel, találkozol valakivel, a barátod lesz, megszereted, a részeddé válik... Aztán úgy érzed, hogy elvesztetted.

Hiába van jelen az életedben, akkor is azt érzed, hogy már nem a tiéd. Hiába hallod az ő szájából, hogy ez butaság, akkor sem tudod magadból kiölni ezeket az érzéseket.
Hülyének érzem magam, és nem tudom elmondani, hogy miért.
El akarok menekülni. Most... el akarok futni minden elől. Újrakezdeni, nem emlékezni.

Annyira tud fájni...
Annyira meg tud bennem maradni...
Annyira rossz.
Visszagondolni, emlékezni.
Néha jó. Néha egyszerűen gyönyörű ez az állapot. 

Hátrahajtott fejjel hallgatni a zenét. A legjobb és legmegnyugtatóbb dolog a világon.

Talán haldoklik a lelkem, vagy változóban van az életem.
Pozitív vagyok, most különösen pozitívan tekintek előre, várjon akármi. Felkészültem arra is, hogy megbotlok az utamon, és elesek, de azt hiszem, hogy fel tudok állni. Sőt, biztos is.
Visszagondolva olyan, mintha megérteném, hogy mi történt velem. Kicsit elhanyagoltam az emlékeimet mostanában, mert igyekeztem alakítani a jövőmet, emiatt pedig nem törődtem a jelenemmel.

Azt hiszem, hogy egy kicsit tényleg meghülyültem, egy kicsit felborult az elmém :O 

~ Hogy a világ gondjaival szakíts, ne legyél Jade-kincs, legyél inkább kavics. ~

I want to live my dreams! ♥

A döntéseimet úgy hoztam meg, hogy ne csak nekem legyen jó. Azt akartam, hogy a környezetemben is érezni lehessen a döntésemet, legyen az pozitív vagy negatív, hiszen hozzám tartozik.

Igyekeztem tekintettel lenni azokra az ismerőseimre, akik érzékenyebbek voltak a kelleténél, még akkor is, ha nem voltam velük jóban.

Aztán szépen rá kellett jönnöm, hogy ami nekem tökéletes, az másnak borzalom. Sosem tudtam élvezni a magamnak kialakított boldogságot, mert figyeltem másokra is. Nehezebb volt a kelleténél, és azok (habár másnak kellemes volt) voltak a legrosszabb döntéseim.

Azt hiszem, gyenge lettem, mert sosem voltam egyedül, de talán sikerült elhatároznom magam.

Éjjel egy Koreai oldalon bóklásztam, és találtam egy kis verset, amit le is fordítottam. Igazán elgondolkodtató versike, még úgy is, hogy rímek sehol sincsenek benne.

A házak kéményeiből füst száll fel, 

A hótakaró vastagon fedte be a tájat.

Seoul alszik.

Boldog és boldogtalan emberek,

Lehunyt szemekkel az álmaikban.

Békésen alszanak.

Titkos képek lebegnek előttük,

Titkos remények vannak velük,

Boldog és boldogtalan emberek.

Nem hallani sírást, nevetést,

Most mindenki egyenrangú.

Mindenki békés.

Lehet, hogy fájt nekik a tegnap,

Talán fájni fog nekik a holnap,

Katasztrófális lesz a mai nap.

Hibás döntéseket hoznak talán,

Meghalnak, vagy életet adnak.

Annyi a lehetőség.

Sok bolond ember, aki szeretni a másikat,

Odaadja a boldogságát és érzéseit,

Aztán magára marad.

Alszik.

Sírva, összetörve, de alszik.

Nem nézik magukat, csak elrontanak mindent.

Bolond Seoul.

Bolond emberek.

A Nap felriadt, az emberek álmait félbevágták.

Aki sírva aludt, sírva ébredt,

Aki boldogan feküdt, boldogtalanul kelt.

Nem látták az esélyeket. Nem látják.

Nem is fogják látni.

Bolond emberek. Bolond Seoul.

/Lee Jun-Mo/

SEOUL - Szöul ♥

Monoton hangok.

Már távol vagy. Már a messzibe forrtál.
Elhagytál engem, és felnőtté váltál.
Te nagy lettél és én kicsi maradtam.
Akartam, de sehogy sem változtam.

A tested már a monoton zsongásba fulladt.
A hangod is más. Megviselt és fáradt.
A világ vérkeringésében elvesztél.
És én itt, üresen állva, várlak még.

Már nem mosolyogsz, amikor meglátsz a járdán.
Már nem keresel engem az élet égboltján.
Távol vagy. Oly távol. Mintha meghaltál volna.
Mintha belefulladtál volna a világba.

A szív keringet téged, és sodródsz tovább.
Nem szállsz ki. Ugyan..miért is akarnád?
Egy életnyi távolságban állunk szemben.
Elfordulok, és megnyugszom a hidegben.

A te tested is hátat fordít.
A monoton távolság tébolyultan ordít.
Visít a gyötrelem ahogy látja a haldokló szerelmet.
Ahogy keringésbe fulladni látja azt az édes életet.

Szeretem.!

~...mert végül is, csak azt írjuk le, ami fájdalmas a lelkünknek. /T.O.P/ ♥

 

~ Sokan tartanak őrültnek, de ők egyszerűen nem értik az én normálisságomat. /G-Dragon/

~...mosolyognunk kell az égre. Hátha meghallják az imáinkat. /Dae Sung/

 

~ Nem szoktam az álmaimban járni. Sokkal jellemzőbb rám, hogy teszek az álmaimért. /Tae Yang/

 

~ A fiatalság nem azt jelenti, hogy alá vagyok rendelve másnak. Az én fiatalságom azt jelenti, hogy az élet van alárendelve nekem. /Seungri/

kettőspontvé

Hátő... nem igazán tudom mit is írhatnék ><
Telik az élet rendesen.
Hát, most úgytűnik, hogy előbb jutunk ki külföldre, mivel bejött a síszezon *o*
4 hónapos szezon munka, de jól fizet :3
Addigmeg, ha már kint vagyunk, biztos találunk más melót, hogy kint maradjunk.
Mert nem egyedül. Miksával :3 :v
Alap.
Mivel ő mostmár az enyém :3 CSAK az enyém >>
Furi még ebbe belegondolni, de fffffffffffffffffffffffff
:v

Hát, mit írjak még? :v
Holnap jön a csajom *o*
Én meg most ffffff megyek xd

*o* ♥

Topikám :3  ♥♥

nyááááá♥

egyemis meg a kis virágomat :3 ♥

Gyönyörűm:3♥

*drunk drunk drunk*

HuHáHu.

Nos, érdekes volt ez a hétvége. Kezdjük a péntektől.
Pénteken Miksa kijött hozzám alukálni :v 

Őszintén szólva ennyit ejtek a péntekről, mivel szarra sem emlékszem belőle. Régen volt. xdddd

Mindegy is, szombaton elhatároztuk, hogy mi bezony kimegyünk a Ligetbe (kocsma) inni! Én meg Anikó rajta voltunk a dolgon, még a Norbi is. Miksa azt mondta, hogy Ő nem iszik, mivel eléggé sokat piált mostanában xd

Mindegy is, Anikóval mi szesztestvérkedtünk xddd
Norbi vodkát ivott otthon, én meg Anikó valami német szart, de ultra szar volt xddddd

Miksa nem ivott velünk otthon.. asszem. Ja de, egy pohárka borost.

Nade Anikó kiglettelt minket, én meg hajvasalási maratont szerveztem. xd

Mindegyis, szépen felöltöztünk, és elindultunk a sűrű ködös időben.

Az úton is vedeltünk, szóval fffffffffffff
Eléggé jól álltunk már.
Anikó rosszul lett, mert nem evett kb semmit, és sok lett a gyomorsava, azt ki is hányta, de utána kitőrt belőle a partiállat *o*

Na de minden jó volt, piáltunk, végülis Miksa berugott mint a szar, én is jól álltam, meg azért a Dánielünk sem volt olyan szomjás, bár ráfért volna még 1-2 dolog >> 

Aztán én egyszercsak elidultam, hogy csocsózzak. Gondoltam Miksáék jönnek utánam.... hát, rosszul gondoltam.

Onnantól kezdve.. Ő... nem voltam velük. Egyszer még vissza akartam menni hozzájuk, de akkor meg összebújva ültek, hát, intettem nekik, semmi, szóóóóval mentem és FÓREVÖR ÁLÓNt játszottam. Elpartizánkodtam egy rakat idegennel, meg a régi barátaimmal.

Fura volt velük lenni, sokan megjegyezték, hogy rengeteget változtam. Hát, igen : DDDD
Ketten partiba akartak csapni :v .________. de én úrinőiesen kitértem a csábító ajánlatok elől. xd

Aztán Miksa kijött hozzám, valamilyen oknál fogva, de látszott rajta hogy K.O, így elment hányni. Utánaküldtem a Dánielt. Hát, sokáig elvoltak, gondoltam megkeresem őket, de a kocsma előtt álltak ölelkezve, úgyhogy onnan is leléceltem.

Mentem partizánkodni másokkal, mert én raj voltam, kemény és vas. Nem érdekeltek Miksáék, mivel ha nem kerestek, akkor nem. Kicsit kirekesztve éreztem magam. Sőt, nagyon is kirekesztve éreztem magam. 

 Rossz volt egyedül lenni.

Nem értettem Miksát, ahogy most sem értem.
Azt mondta, néha hiányzik neki a Dani, de engem IS szeret. Butaság volt azt mondania, hogy szeret engem, így szépen bogarat ültetve a fülembe.

Amióta ezt így tudom, elég sok minden változott. Megszerettem Miksát. Kell neki olyan szeretnivalónak lennie >>
De Dánielem meg Miksát szereti.

Annyira örülnék, ha tényleg boldog lenne, leszarnám a saját érzéseimet. Azok lennének az utolsók, amikre figyelnék.
Dehát, a sors már csak ilyen. Szeret az emberekkel gusztustalanul játszani, nem de? : DD

Na de eltértem a tárgytól ><

Aztán jött a Tomi, így öltöztünk, és indultunk.
Mérges voltam Miksáékra, és tényleg bunkó voltam, amikor azt mondtam Miksának, hogy őt ne érdekelje, hogy én hol vagyok.
Dániellel ketten támogattuk Miksát, aki eléggé készen volt ><
Le akart ülni az út közepén pisilni... xddddddd

Nos, inkább a hajamat fogják, miközben hányok, mintsem a kabátomat fogják, nehogy lepisiljem xd
Végülis az aluljárónál hívták aput, hogy igyen haza minket, mivel Miksa még lépcsőzni sem tudott, így a bátyám hozta fel a vállán... xd

Hát, sikerült lefektetni, miután apum kiszedte a kocsiból :v
Aztán sírt, de nem tudom, hogy miért. Nem mondta el.

Végülsi..... 

Összesítve nem volt valami rossz este. Csak volt pár rossz érzés, de mire való a pia, ha nem arra, hogy elfelejtsük ezeket? : D
Jaj, és persze a virágszálam, mert megint okos volt xd :3

 

Ameko visszatért.! :D

Igen, igen.
Megint én :v
Tudom, hogy hiányoztam, kár lenne tagadni :D
Nos hát, nem történt semmi említésre méltó, de szükségem van az írásra. :v
Nemrégiben kaptam egy e-mailt, egy nem túl... fontos személytől, és én akkor tényleg iszonyatosan szarul voltam, de hát, ugye, erős vagyok blablabla, túljutok én egyedül is a problémákon :DDD
Sőt!
Még kérek belőlük, mert egy nem elég. :v Ilyen vas vagyok.
Nem tudott, és most sem tud segíteni senki sem, na , nem mintha tolakodnának azért, hogy segítsenek nekem, bár nem is kértem, nem is mutattam, hogy baj van. :DDD
Olyan bolond vagyok. Annyira szánalmasan próbáltam védeni azt, amiről azt hittem, hogy hozzám tartozik, hogy már saját magamtól kezdtem undorodni.
Annyira hülye vagyok.
Ádámnak volt igaza.
Amikor találkoztunk, azt mondta, hogy megváltoztam, mert már nem vagyok paraszt az emberekkel. Mondtam, hogy én örülök ennek, ő meg erre elég fura kijelentést tett.

"Nem irigyellek. Eddig átnéztél a sértések felett, sőt, többszörösen vágtál vissza, de most mind be fog találni, te meg reakcióképtelen leszel."

Igen, és igaza volt. :3
Hát, akkor legyen.

Minden olyan lesz, mint régen. 

Starless.~

Az ég felé nyújtózkodtam, de az érzéseim nem értek utol. Olyan kicsik voltak, eltűntek az égen, mint sok színes, apró léggömb.

Egyedül vagyok, nincs célom, de te mégis gyengéden megfogtad a kezem.

Egy éjszaka, csillagok nélkül. Nem nézek vissza a múlt árnyékaira, csak érezni akarom a melegséged.

Hullanak a könnyeim, még ha el is tévedtem, nem engedtem el a kezed, amit mindig is fogni fogok.

Néha mi is darabokra hullunk. Az emberek gyávák, mégis rátalálnak a boldogságra.

Fogd meg a kezem. Törékenyek vagyunk és tökéletlenek, de mindig fogni fogjuk a másik kezét.

Egy éjszaka csillagok nélkül. Még ha a szavaim el is halnak, hinni akarok a melegségedben.

Egy örök szerelem.

Nincs benne logika, mégis szeretlek. Te vagy az én legfényesebb csillagom.

Egy éjszaka, csillagok nélkül. Nem nézek vissza a múlt árnyékaira, csak érezni akarom a melegséged.

Hullanak a könnyeim, még ha el is tévedtem, nem engedtem el a kezed, amit mindig is fogni fogok.

Kagcha!. Végre!. ♥

Végre sikerült összehozni egy talit *o*Igaz, hogy a nővérével beszéltem meg, mert ugye, Sorával nem sikerült... "kedvesen" elválnunk.. jó, kurvára összevesztünk ><De Sora bocsánatot kért, és találkoztunk is.Megbocsájtottam, értelmetlennek láttam a haragot, akkor elsőnek, bár nem én mentem érte, ez tény.Jóban vagyunk, de még nem olyan mint régen. Az a kicsi bizalom még hiányzik, de azért jó úton haladunk felé, az biztos. :3Sokmindenről beszélgettünk, míg hozzájukig értünk, és rájöttem, hogy nem lett okosabb ._.Amikor odaértünk.. Kagcha megszeretgetett *o*Annyira hiányzott már, hogy majdnem elbőgtem magam, de erős vagyok meg kemény, ezért csak kussoltam :vAnnyira szeretem őt.! ♥Elkezdtünk BIGBANG-ezni *o*A 2010-es BIGSHOW-t néztük, és folyt a nyálunk, ahogy azt kellet. :DDSora is betévedt néha, és mondta, hogy Daesung tetszik neki. A Nakatsura hajazó pasi xdddMegmutikáztam nekik a ONE OF A KIND-MV-t mert még NEM látta Kagcha sem .____. Öreghiba volt xddddMeg még annyi mindent néztünk, és annyira jól éreztem magam, akkoris, ha tömni akartak kajával :D annyira de annyira ♥♥

És persze, ami nem maradhat el :3

Az én életem egyetlen szerelme ma ünnepli a 26. születésnapját :3

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ÉN EGYETLEN TOPikám!!!!... ♥♥♥

Stay.

Semmi sem volt a te hibád. Minden, amit tenned kellett volna, az egy apró szó volt: Sajnálom.

- G-Dragon. -

Ha meg kell húznom a határt, mert te nem teszed, akkor meghúzom. Meghúzom a te összetört szíveden keresztül az én eltaposott büszkeségemen át.

Sosem vártam semmire, azt hiszem, nem kértem semmit.

Más helyen vagyunk, de ugyan arra az égre nézünk fel, ugyan attól a csillagoktól kívánunk.

Lehet, hogy nem vagyok szép, lehet, hogy több rossz jutott nekem, de ettől még ember vagyok. Emberibb, mint hinnéd.

Gyávaságnak hívod azt, hogy nem áldozok fel több könnyet érted? Talán gyávaság, de elrejtem. Talán bátorság, mert erősebb leszek, talán őrültség, mert így csak az érzéseimen táncolok.

Egy kicsit meghaltam, egy kicsit feladtam. Várom, hogy visszatérjen az erőm mosolyogni, várom, hogy bátor legyek. Hiszek az erőmben, és hiszek abban is, hogy egy nap, majd mindent sikerül elfogadnom.

Igen, fekete a lelkem, de így nem láthatják azt a rengeteg sebet, amit az emberek hozzá nem értése okozott. Lehet, hogy nem fogok a paradicsomba kerülni, miután meghalok, de az sem számít.

Mindenki ezt látta. Mindenki ezt érezte. Azt mondták, hogy erős lány vagyok! De nem látták azt, ahogy álomba sírtam magam. Nem láttak a szavaim mögé, nem tudták, hogy mikor színleltem. Jobb is így. Nem létezik olyan ember, aki képes lenne belátna a mosolyom mögé.

Azt hiszem, hogy kegyetlenek vagyunk egymással. 

Te átsétálsz azon a kevés büszkeségemen, én porrá töröm az álmaidat. Jó ez így?

Messze vagy, túl messze, nem tudlak elérni. Nem tudom azt mondani, hogy Sajnálom. Nem engeded, pedig én üvölteném neked. Mindketten tudjuk, hogy nem mi vagyunk a hibásak. A sors játszott velünk förtelmes játékot.

Azt mondtad, hogy mi ketten mások vagyunk és ezzel a másságunkkal csak egymást törjük össze. Jó ez így? Miért írsz, ha tudod, hogy nem akarsz mellettem lenni?

Talán nem voltunk tisztában azzal az apró fogalommal, hogy barátság. Talán még nem érthettük meg a szeretet szó mélységét, talán tényleg így lesz a legjobb.

Eddig erős voltam, történt bármi, én keményen tartottam a szívemet körülvevő falakat. Senkit sem engedtem át, te mégis találtál egy kis kaput. Miért törtél be, ha csak rombolni akartál?

Miért nem tudod azt mondani, hogy mellettem leszel?

Ezt nem fogom elviselni. Eltűnsz, összeomlok, felbukkansz, megalázol, aztán szeretsz. Ez undorító játék... Ebbe bele fogok pusztulni.

Nem fogok többet sírni, ezek voltak az utolsó cseppek. Nem mondom többet senkinek sem, hogy 'szeretlek'. Bízni még bízom, arra képes vagyok.

De soha többet nem fogok olyan hülye lenni, mint amikor megismertelek. Soha.!

Egy kicsit kivonom magam a forgalomból, hogy megnyugodjak. Egy kicsit meghalok. Megvárom, még újra összeragasztom a mosolyomat.