What Can I Do?

Én tényleg nem értem.
Már elmúlt éjfél is, átjöttem a szobából. Nem tudtam ott maradni, elegem volt a hallgatásból. Mindig összebújva alszunk el, de most kb 1/2 méter távolság volt köztünk. Odafeküdt az öcsém, és hozzábújt. Hát, mit tegyek?
Miko átjött délután hozzám a Danitól. Én próbáltam kommunikálni, kérdeztem, hogy milyen volt ott, jól aludt-e, ilyesmik, de csak egy szavas válaszokat kaptam.
 Elkönyveltem, hogy fáradt.
Jó.
Egész nap alig szólt hozzám, én pedig nem erőltettem. Minek erőltessem másra a társaságomat?
Iszonyúan szar érzés volt, ma tényleg azt éreztem, hogy én vagyok a harmadik. Eddig nem éreztem, fel sem fogtam, hogy érezhetem-e ezt az érzést, aztán tessék. Nem éreztem magam elhanyagolva, vagy ilyesmi, minden olyan volt, mint régen, de ma... ma annyiszor jött rám azaz érzés, hogy kirohanjak a világból, oda, ahol szükség van rám. Mert ma nem volt. Ma nem éreztem.
 Bent ültem a szobámba, zenét hallgattam, ő pedig kint volt az öcsémmel...
Így ment ez egész nap. Ha váltottunk pár szót, az is minimális volt.
(Pontban éjfél van.)
Aztán menni készült haza. Kikísértem, de útközben rosszul lett, leesett a vércukra, így megfogtam a kezét, és visszajöttünk.
Akkor, úgyahogy társalogtunk. Aztán megint semmi.
 Kérdeztem, hogy miért volt szar kedve délután, de választ nem kaptam.
Talán én voltam hibás? Nem tudom, hiszen nem mond semmit sem.
Lehet, hogy rosszat mondtam, vagy valami ilyesmi, de ennek nem lesz így jó vége.
Én nem tudok mit tenni...
Nem tudom törni magam, ha a másik fél sem teszi. Ha baj van, miért nem mondja? Ha nincs baj, akkor miért nem mondja azt, hogy minden rendben?
 Végtére is még egy ilyen délutánt nem fogok kibírni ép ésszel, az is biztos.

kettőspontvé :v

Hátő.. régen írtam, de azt hiszem nem sok új dolgot tudok írni.
 Amit elfelejtettem az az, hogy Dani és Raim együtt vannak.. Bizony. Egy párt alkotnak, aminek tényleg örülök, még akkor is ha leheletnyit változtak a dolgok. Azt hiszem, hogy szükség volt erre a kevéske kis változásra.
 Jó látni, hogy egymás mellett vannak, és törődnek egymással. Olyan megnyugtató érzés... vagyis néha.
Ayu egyre jobban hiányzik. Tudom, hogy októberben mehetek hozzá, de annyira félek, hogy valami közbejöhet. Nem tudom, mostanában egyre furább napjaim vannak. Jó. Én is fura vagyok ._. Még magamnak is, de az lényegtelen.
Sajnos túl sokat nem tudok írni.
 ~ Élek a kis világomban, a földtől elragaszkodva, az álmaimba menekülve. Sokkal jobb érzés elmerülni a puha álmok között, mintsem felfogni, hogy mivel is fenyeget  a kegyetlen valóság.♥

How could this happen to me? But even worse... How could this happen to you?

Elfogadtam mindent, én tényleg elfogadtam a dolgokat.
Igaz, kicsit talán én is beleéltem magam a szavaidba, de az az én hibám volt, nem a tiéd.
Rájöttem, hogy a szavaid , habár szépek, de korántsem igazak. Túl szépek voltak azok a napok, amikor belém kapaszkodtál, és nem engedtél el. Aztán hirtelen felálltál, elém léptél, és már nem fogtál olyan erősen. Néha visszanéztél rám, hogy élek-e még, vagy talán követlek-e, de már nem láthattál. Nem mentem utánad, nem követtelek.
 Nem akartam elveszíteni azt, akivé váltam, csak azért, hogy megtartsam azt, akivé lettél.
Be kell vallanom, hogy néha még hiányzol, főleg, amikor gyedül vagyok. De abban a percben ez az érzés el is múlik.

Ayu.! ♥

Ayu lejött hozzám *-*
Istenem, annyira szeretem őt :3
Igaz, hogy a természetünk teljesen ellentétes, mégis, annyira jól elbeszélgettünk, hogy azt nem tudom elmondani :3
Olyan volt, mintha haza értem volna. Rengeteg sok mindent elmagyarázott, és végtére is ő segített, hogy megtanuljak normálisan írni :v :D
Olyan furika volt, mert elsőnek találkoztunk, mégis olyan volt, mintha már vagy 1323453.-jára jött volna le hozzám. Velem is aludt meg minden *-*
Megnéztünk MINDEN Big Bang-es videót xd Meg ugye az idióta doramákat, felvilágosított a SuJu-val kapcsolatban is :D
Olyan jó oláhsan. Szeretlek Ayu :3  ♥

Ayu ♥

Mivel az előző blogom gallyra ment, ezért csináltam ezt >< :D