Hogy mit akarok, nem tudom. Annyira kusza lett minden, és én újra gyenge lettem. Annyira egyedül vagyok, annyira rossz, annyira fájdalmas.
Elszomorodom, amikor az üres szobámra, a buta gondolataimra, és a szánalmas szivemre gondolok.
Az érzéseim egymásnak koccannak, és nincs senki sem. Aki megsimogatná a hegekkel borított lelkemet.
A sötétség a mellkasára húz.
Beszélni akarok. Elmondani, hogy fáj, hogy egyedül vagyok, elmondani, hogy nem akarok egymagam maradni!
Kérlek... Fogd meg a kezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése