Don't forget.

~ A gondolatok villámként cikáztak át az agyamon. Csak ültem azalatt a villanyoszlop alatt, ami megvilágította a házunk előtt elterülő fenyőerdőt. Az egyetlen villanyoszlop  volt a házunk közelében, ami kis fényt vitt a sötétbe.

A szakadó hó a sapkámra és a kabátomra hullott. Hideg volt és késő este, de én nem tudtam aludni. A gondolatok egyszerűen nem engedték, hogy lehunyjam a  szemem. 

Csak ültem a hóban, néztem a házunkat, amire tökéletesen ráláttam. Már nem égtek a fények, már mindenki  csendben aludt.

A tenyeremben fekvő pengét olyan erősen szorongattam, hogy belevágott  a bőrömbe. Kinyújtottam a tenyerem. A penge éles volt, ráhullottak a hópelyhek

Nem találtam megoldást  a problémáimra, nem találtam semmilyen megoldást arra, hogy ne érezzem magam ennyire szarul. 

Az arcomon forró könnyek folytak le, mintha már ők se akartak volna velem maradni. Ők is egyedül hagytak. 

A bal felkaromon feltűröm a kabátomat, majd a penge éle is végigszánt a fehér bőrömön.

Sosem vetemedtem erre, nem éreztem  a szükségét. 

Viszont tényleg gyönyörű volt a bíbor vér, ahogy a frissen  esett hóra cseppent gyönyörű kontrasztot alkotva.

Csak elmosolyodtam. Több vágást nem ejtettem.a felkaromon. A sebet elrejtettem, már  be is gyógyult.

De   té ny,  hogy a fájdalom az  összes gondomat elűzte és nyugodtan tudtam aludni.

~ Nem is tudom, hogy mi  a szánalmasabb. Te, vagy az összetört álmaid? ~