Idővel a fájdalom visszahúzódik, csendben várakozik, lassan azt hiszem, el is múlt, aztán újra elborít és bosszút áll rajtam, amiért biztonságban mertem magam érezni.
Minden nap, minden percében félek. Félek, hogy meggondolod magad, félek, hogy egyedül maradok. A félelem felemésztette azt a szeretetet, amit egykor irántad éreztem.
Soha nem dobbant úgy a szívem, ahogy érted dobbant, és soha nem mosolyogtam úgy, mint ahogy rád mosolygok, és soha senki nem volt még olyan hülye, mint te!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése