That XX.!

A szívem kiszakadni készült, amikor meghallottam a hangodat.Dühös lettem, elítéltelek. Bocsánatot kértél, de mit is vársz el tőlem pontosan? Megöleltél, de miért kérted, hogy öleljelek át?Nem akartalak átölelni, a kezeim nem akartak engedelmeskedni. Csak azért öleltelek át, mert kérted. Semmi másért.Nem lehettünk örökké haragban, de barátok sem lehetünk.Tönkretetted az az érzést bennem, hogy tudok bízni. Szerettelek. Fontosabb volt a te boldogságod a sajátomnál, előre helyeztem minden célt, ahol a te arcod lebegett. Nem tudom elmondani, hogy mit éreztem, amikor azt mondtad, hogy nincs rám szükséged.A lelkem hirtelen darabokra esett, és nagyon nehéz volt újra összeszednem magam.Tisztában voltam a ténnyel, hogy a természetem nem túl megfelelő, nehezen tudtam adni a szeretetemből, nehezen bíztam meg az emberekben, de ezt nem vártam.Azt mondtad, hogy bántottalak a szavaimmal. Azt mondtad, hogy nem vagyok a te világodba való, hogy idegesítelek.Elfogadtam a dolgokat, túl léptem rajta. Volt mellettem egy személy, akinek ezt köszönhettem.Rossz volt visszagondolni a sok könnyre, amit miattad ejtettem, de rá kellett jönnöm, hogy nem gondolhatok csak a csalódásokra.A napok elteltek, az emlékedet pedig magukkal vitték.Nem gondoltam rád, nem voltam szomorú.Boldog voltam!Aztán újra beléptél az életembe.Azóta megint felborultak a dolgok, de nem hagyom magam.Nem dobhatok el újra mindent érted. Nem dobhatom el érted azt az egy embert, aki mellettem áll. Nem lökhetem el tőlem csak azért, hogy újra a padlóra küldj.Túl fontos nekem. Fontosabb, mint te valaha is voltál.Nem haragszom, de nemis tudom azt mondani, hogy minden rendben van...