"Egy rózsa volt, akit letéptek és csendben elszáradt. A víz, ami egykor frissítő volt a rózsa szárának, már régen megposhadt. A váza, amibe tették, vidám színekre volt festve, de a rózsa elszáradt. Színtelen lett, élet nélküli és száraz."
A szívemet felforgatták. Az egész kusza lett, zavaros és bántó. Szükségtelennek érzem azt, amit teszek, szükségtelennek azt, amit akarok. Annyira furcsa.
Már-már attól félek, hogy a szívem feladja és felrobban attól a rengeteg érzéstől, ami benne kavarog. Elmenekültem. A zenébe futottam, hogy a gondolatok kiürüljenek a fejemből, elengedjem magam és elmosolyodjak.A zene a legjobb dolog a világon.Nem tudom, hogy mit írjak, pedig most szükség van erre. Muszáj, hogy az agyam ne bombázzon azokkal az ostoba kérdésekkel, amikre úgysem találok választ.Úgy érzem magam, mint Takahashi a Bokura ga Ita c. filmben... Tényleg olyan.
A film nagyon szomorú. Már legalább 4x megnéztem, és mégis folyamatosan sírok rajta. Nevetséges.Ajjj, olyan tehetetlen vagyok. Idegesít. Főbasz. >>Mindegy is, nem kell foglalkoznom ezekkel. Legalábbis, nincs erőm. Hiába teszek meg dolgokat, hiába mondom el. Mintha a falnak beszélnék:"D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése