Gyönyörűségem.♥

Az Enyém.!

Szörnyű vagy, súlyosan megbetegedettnek tűnsz.

Sikoltással kevert rohanásban mérget köhögsz fel, mérget, melyhez én már hozzá szoktam.

Miért sikoltozol ilyen fülsiketítően?

Megtöröd álmomat, miért lenne ez jelentéktelen?

Ne gyere ide, ez az én tengerem!

Lefoglal egy olyan fájdalom s harc, mit el sem tudsz képzelni!

Az Én tengerem! Az enyém!

Ne takard el az engem megvilágító napot.

Miért vagy ilyen fülsiketítően hangos?

Ne gyere ide, ez az én tengerem!

Félek, hogy ez a hely is megfertőződik.

Az Én tengerem! Az enyém!

Ne takard el az engem megvilágító napot.

Ne tedd!

from the bottom.!

Éjjelente nem tudok aludni, mert zakatolnak a gondolataim. Tudom, hogy semmit se oldok meg hacsak gondolkozok a dolgon, mégis azt remélem, hogy így talán megérthetem, hogy miért történtek a dolgok.

Most tényleg gyenge vagyok és egyszerűen szükségem van a barátaimra. Miért van az,, hogy egyedül hagynak? Miért kell csak nekem így éreznem?

Öleljenek át. Szeressenek. Legyenek velem.

Annyit változtam, hogy ezeket a dolgokat megkapjam.

És mégis... Egyedül maradok.

Too fast to live, too young to die.!

HanGeng - Clow Mask ♥

"Ki feladata, hogy őrizze a világbékét?
Sőt, félek, hogy a meztelen szívem panaszokat eredményez.
Ki lehet hallani a suttogást a maszk alól?
Nem túl fárasztó úgy mosolyogni, hogy csak a bőr húzódik ráncba az arcodon?"

~:~

Nem tudom, hogy mit tehetnék érted. Nem tudom, hogy megéri-e a szenvedést. Hiába mondtam, hogy te túl jó vagy, nem hittél nekem. Végül is,  én törtem össze a szíved. Az én hibám volt.

De én itt leszek neked. Én segítek neked. Mi összetartozunk. Ezt biztosan érzem. 

Tudom, hogy fájt, és tudom, hogy hibás vagyok.

Sosem mondanád, mert ismerlek, de én tudom, hogy  nem  szabadott volna hagynom, hogy ez  megtörténjen.

Sajnálom. Szeretlek.!

with you.!

- A vonat egyre messzebb vitt tőle, egyre jobban éreztem, ahogy a szívem egy része kiszakad a mellkasomból. A fülembe lágyan duruzsolt a zene, de a gondolataimat nem tudtam elterelni róla. Egy olyan ember volt az életemben, aki soha sem okozott nekem csalódást, soha se bántott. Egy olyan világot építettünk ki, ahol ezek a szavak jelentéktelenné váltak. Minden megállóval csak távolodtam és ez iszonyatos fájdalommal töltött el. Mellette akartam maradni, meg akartam védeni úgy, ahogy azt egy testvér tenné. Egy biztos pont volt az életemben, egy világot jelentett nekem. A megnyugvást, a bizalmat, hogy igen! Hozzá a legapróbb butasággal is fordulhatok. A mi barátságunk mélyebb volt, mint a testvéri kapcsolat és a szeretet. Sokkalta mélyebbről eredt, mint a nagybetűs szerelem.-

 

Don't forget.

~ A gondolatok villámként cikáztak át az agyamon. Csak ültem azalatt a villanyoszlop alatt, ami megvilágította a házunk előtt elterülő fenyőerdőt. Az egyetlen villanyoszlop  volt a házunk közelében, ami kis fényt vitt a sötétbe.

A szakadó hó a sapkámra és a kabátomra hullott. Hideg volt és késő este, de én nem tudtam aludni. A gondolatok egyszerűen nem engedték, hogy lehunyjam a  szemem. 

Csak ültem a hóban, néztem a házunkat, amire tökéletesen ráláttam. Már nem égtek a fények, már mindenki  csendben aludt.

A tenyeremben fekvő pengét olyan erősen szorongattam, hogy belevágott  a bőrömbe. Kinyújtottam a tenyerem. A penge éles volt, ráhullottak a hópelyhek

Nem találtam megoldást  a problémáimra, nem találtam semmilyen megoldást arra, hogy ne érezzem magam ennyire szarul. 

Az arcomon forró könnyek folytak le, mintha már ők se akartak volna velem maradni. Ők is egyedül hagytak. 

A bal felkaromon feltűröm a kabátomat, majd a penge éle is végigszánt a fehér bőrömön.

Sosem vetemedtem erre, nem éreztem  a szükségét. 

Viszont tényleg gyönyörű volt a bíbor vér, ahogy a frissen  esett hóra cseppent gyönyörű kontrasztot alkotva.

Csak elmosolyodtam. Több vágást nem ejtettem.a felkaromon. A sebet elrejtettem, már  be is gyógyult.

De   té ny,  hogy a fájdalom az  összes gondomat elűzte és nyugodtan tudtam aludni.

~ Nem is tudom, hogy mi  a szánalmasabb. Te, vagy az összetört álmaid? ~

Hm.!

Üres a fejem. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy mit akarok. Úgy érzem magam, mint egy elhasznált, öregember, aki már semmire se jó.

Az utóbbi időben senki sem ölelt meg. Senki se  szorított magához úgy, mintha félne, hogy elmegyek.

Sokszor fordul meg a fejemben, hogy mennyire másabbak lennének a dolgok,  ha nem lennék. Nem kellene pazarolni rám az  időt. Gyűlölöm ezt az egész helyzetet. 

Biztos ti is éreztétek mér azt, hogy milyen amikor hátba szúrnak, gyomron rúgnak, és meg meg is löknek, miközben eltapossák mindazt, ami neked fontos volt és valaha számított. 

Befeketítik az emlékeket, amiket te kincsként őriztél. Persze mindezt egyszerre. Nem tudsz mást tenni, mint sírni, toporzékolni és kiabálni. De jobb lesz ettől valami? 

Nem, tudod, hogy nem. Hiába téped, emészted, kínzod magad, hiába gondolkodsz és keresed a megoldást...semmi sem fog változni. Mert ő nem tudja. Mert ő sohasem tudta. Mert ő sosem fogja tudni...azt, hogy neked mit jelentett az az idő, amit együtt töltöttetek...

Nekem nem kellenek a kifogások, sem a tanácsok, sem a magyarázatok. Csak az, hogy végre, valahogy kikerülj a fejemből, az életemből, a könyvemből. Pontosan úgy, mint ahogy én a tiedből.

Még akkor is ezt kívánom, ha most a bizonyos bizonytalan.

My Beautiful Monster.!