2014. június 22., vasárnap

Vaéahogy...


Magától indul el értem már én

Csend közöny sötét korán éj hideg fekete mint a szén

Merre tova venni egy nagy levegőt azt start el

A tükörnek nem hazudhatsz nincs az a pénz nincs barter

Ki az aki számít minden kiszámolható

Az élet kiszámítható ki ilyet állít egy rigó bölcs ki hallgat

Állóvizek pocsolyák de langyosak

Ki az akit felhívhatsz ha gond van add a mancsodat

Repülni a nap felé az első szó gesztusok

Az ismeretlen csábít ha kíváncsi vagy megtudod

Elhozni kipróbálni belevágni vágyom rá

Legyen egy kis bátorság a barátok a hátország

Az élmények töltenek az üzenet nem kódolt

A múltban él ki úgy hiszi régen minden jobb volt

Megy magától hidd el főleg ha nem kavarod

Nem parázni rá nyugalom – majd lesz valahogy



Valahogy mindig volt valahogy mindig lesz

Így állok mindenhez a sors mindent elrendez

Nincs megírva semmiféle nagykönyv

A sok élmény feltölt a jelszó ne add föl

Csak dobd el jó messzire a kockákat

Itt az nyeri a játékot aki bátor és kockáztat

Lehet hogy nagy a tét túl mély a szakadék

De feletetted a szabad ég ne másért most magadért

Állj ki lazán merj gondolni tervezni

Ismeretlen vizekre evezni bennük elveszni

Ne bánkódj soha azon ami nincs már

Meg nem lehet a tiéd mert holnap egy újabb kincs vár

Az élet attól szép hogy kiismerhetetetlen

A lehetetlen az a szó mit rég el is temettem

Magadba bízz mindig és ne az istenekben

Ideje hogy indulj mert vár az ismeretlen



Elindultál valahol de semmi sem a régi már

Mi egykoron még inspirált mára már csak irritál

Vége van hinni kár az élet ami diktált

Az életed ami csak egy darabra limitált

Méltósággal lelépni az nagyon kemény mi

De attól igaz egy barát hogy ezt is megérti

Nincs miért ha minden kiégett már legbelül

Jóban-rosszban együtt de holnaptól egyedül

Elválás és elvárás szenvedély vagy szenvedés

Kell-e még több ennél hogy magaddal szembe nézz?

Büszkeség és megbánás jelen van mindkettő

Kézen fogva kísérnek végig majd innentől

Egységben az erő!Időtálló ritkaság

Rossz döntés ledöbbenés rozsdás színhasáb

Megszáradt a festék ezt már hiába kaparod

Ahogy akarod tesa majd lesz valahogy. ~

2013. október 24., csütörtök

I can fly...


Hagyd figyelmen kívűl. A könnyeid érdemtelenek.

Emeld meg a kezed! Tartsd meg a tested, ne ess vissza! Nem teheted, nem lehetsz ennyire gyenge! Te nem ilyen vagy!

Nyomd fel a tested, ne törődj azokkal a hülye könnyeiddel!

Ez az. Így kell ezt! Ne merj visszaesni! Nézz fel. Nézz az égre! A felgőkk könnyei lemossák a piszkot az arcodról. Elég volt a biggyesztésből! Gyerünk, állj fel! Állj meg a saját       lábadon! Egyensúlyozz, még egy ilyen vihar nen dönthet le a lábadról!

Egyenesedj ki! Nyújtsd ki a lábad! Gyerünk, húzd ki magad!

Hagyd békén a hajad, most nem kell vele foglalkoznod! Emeld fel a fejed, nézd... Az eget nézd! Tiszta. Olyan, mint Te.

Nyisd ki a szemed, láss... Látod? Állsz. Már nem vagy mocskos, már nem vagy sebzett sem. Érzed? A szíved az. Dobog, folyamatosan ostromolja a bordáidat. Még képes szeretni.

Nézz rám, a lelked vagyok. Látsz engem? Még fontos vagy! A szemeid fényesek. Nézd, az ajkaid is mosolyra görbülnek. Ha mocskos is voltál, már nem vagy az.

Lépj. Ne félj, gyere, lépj felém. Lépj az új felé, lépj a mosoly felé. A megbocsájtás felé.

Soha ne engedd, hogy eltántorítsanak a félelmek.

Soha.
















2013. október 19., szombat

sugar Pain.


Ha kígyóvà változnál, és szíveket ennél, és azzal a szàjjal, amivel gyilkolsz, azt kiabàlnàd: szeretlek, vajon én is visszakiabàlnàm, szeretlek, úgy, ahogy ma is?

Az én szívem már kopár, magányos és megtört. A falak, market èn húztam magamköré, nem akarnak ledőlni. Csak állnak, èn pedig a tövükben ülve sírok.

Egyedül.

Minden nap olyan, mintha egy picit meghalnék. Fájdalommal teli és szomorú. A falat nem mássza meg senki, én pedig nem tudom lerombolni. Túl erősek, túl magabiztosak.

Olyan egyedül vagyok, itt minden sötét. Nem tudom, hogy hol az a fény, amiben régen éltem, nem tudom, hogy hová tűnt, azt sem, hogy ki hoznâ nekem vissza.

Senki.

Ahhoz nem vagyok elég értékes. Kényszeres mosolyok közt élek, a sötétség ölelő karként fog közre. És én a karjaiba simulok.

Aztán megértek mindent, megértem, hogy nem lehet minden olyan, mint amilyennek szeretném.

És aztán egyedül maradok, de második esélyt senkinek sem adok.

Magányosan, egyedül sétálok. A fal tövénél ülve.

Zokogva.
























2013. október 11., péntek

tilos.


Ne akarj bántani, mert megsértelek. Ne akarj elhagyni, mert fájdalmat okozok. Elég nagy vagyok, én megállok a saját lábamon, és neked nagyon fog fájni, ha csak a hátamat mutatom. Többé nem engedem, hogy bánts, nem békülök, és nem felejtek. Ne hidd azt, hogy azért, mert mosolygok rád, minden rendben van veled és velem.







2013. október 6., vasárnap

apró gondolatok.

Idővel a fájdalom visszahúzódik, csendben várakozik, lassan azt hiszem, el is múlt, aztán újra elborít és bosszút áll rajtam, amiért biztonságban mertem magam érezni. 

Minden nap, minden percében félek. Félek, hogy meggondolod magad, félek, hogy egyedül maradok. A félelem felemésztette azt a szeretetet, amit egykor irántad éreztem. 

Soha nem dobbant úgy a szívem, ahogy érted dobbant, és soha nem mosolyogtam úgy, mint ahogy rád mosolygok, és soha senki nem volt még olyan hülye, mint te!