Azt mondtam, hogy nem érdekel. Azt kiáltottam, hogy nem érdekel. Aztán hirtelen ott találtam magam abban a ragacsos és undorító érzésben, amit annyira ki akartam törölni magamból.
Érezted már úgy, hogy beszélsz valakivel, találkozol valakivel, a barátod lesz, megszereted, a részeddé válik... Aztán úgy érzed, hogy elvesztetted.
Hiába van jelen az életedben, akkor is azt érzed, hogy már nem a tiéd. Hiába hallod az ő szájából, hogy ez butaság, akkor sem tudod magadból kiölni ezeket az érzéseket. Hülyének érzem magam, és nem tudom elmondani, hogy miért. El akarok menekülni. Most... el akarok futni minden elől. Újrakezdeni, nem emlékezni.
Annyira tud fájni... Annyira meg tud bennem maradni... Annyira rossz. Visszagondolni, emlékezni. Néha jó. Néha egyszerűen gyönyörű ez az állapot.
Hátrahajtott fejjel hallgatni a zenét. A legjobb és legmegnyugtatóbb dolog a világon.
Talán haldoklik a lelkem, vagy változóban van az életem. Pozitív vagyok, most különösen pozitívan tekintek előre, várjon akármi. Felkészültem arra is, hogy megbotlok az utamon, és elesek, de azt hiszem, hogy fel tudok állni. Sőt, biztos is. Visszagondolva olyan, mintha megérteném, hogy mi történt velem. Kicsit elhanyagoltam az emlékeimet mostanában, mert igyekeztem alakítani a jövőmet, emiatt pedig nem törődtem a jelenemmel.
Azt hiszem, hogy egy kicsit tényleg meghülyültem, egy kicsit felborult az elmém :O
~ Hogy a világ gondjaival szakíts, ne legyél Jade-kincs, legyél inkább kavics. ~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése