Monoton hangok.

Már távol vagy. Már a messzibe forrtál.
Elhagytál engem, és felnőtté váltál.
Te nagy lettél és én kicsi maradtam.
Akartam, de sehogy sem változtam.

A tested már a monoton zsongásba fulladt.
A hangod is más. Megviselt és fáradt.
A világ vérkeringésében elvesztél.
És én itt, üresen állva, várlak még.

Már nem mosolyogsz, amikor meglátsz a járdán.
Már nem keresel engem az élet égboltján.
Távol vagy. Oly távol. Mintha meghaltál volna.
Mintha belefulladtál volna a világba.

A szív keringet téged, és sodródsz tovább.
Nem szállsz ki. Ugyan..miért is akarnád?
Egy életnyi távolságban állunk szemben.
Elfordulok, és megnyugszom a hidegben.

A te tested is hátat fordít.
A monoton távolság tébolyultan ordít.
Visít a gyötrelem ahogy látja a haldokló szerelmet.
Ahogy keringésbe fulladni látja azt az édes életet.