A döntéseimet úgy hoztam meg, hogy ne csak nekem legyen jó. Azt akartam, hogy a környezetemben is érezni lehessen a döntésemet, legyen az pozitív vagy negatív, hiszen hozzám tartozik.
Igyekeztem tekintettel lenni azokra az ismerőseimre, akik érzékenyebbek voltak a kelleténél, még akkor is, ha nem voltam velük jóban.
Aztán szépen rá kellett jönnöm, hogy ami nekem tökéletes, az másnak borzalom. Sosem tudtam élvezni a magamnak kialakított boldogságot, mert figyeltem másokra is. Nehezebb volt a kelleténél, és azok (habár másnak kellemes volt) voltak a legrosszabb döntéseim.
Azt hiszem, gyenge lettem, mert sosem voltam egyedül, de talán sikerült elhatároznom magam.
Éjjel egy Koreai oldalon bóklásztam, és találtam egy kis verset, amit le is fordítottam. Igazán elgondolkodtató versike, még úgy is, hogy rímek sehol sincsenek benne.
A házak kéményeiből füst száll fel,
A hótakaró vastagon fedte be a tájat.
Seoul alszik.
Boldog és boldogtalan emberek,
Lehunyt szemekkel az álmaikban.
Békésen alszanak.
Titkos képek lebegnek előttük,
Titkos remények vannak velük,
Boldog és boldogtalan emberek.
Nem hallani sírást, nevetést,
Most mindenki egyenrangú.
Mindenki békés.
Lehet, hogy fájt nekik a tegnap,
Talán fájni fog nekik a holnap,
Katasztrófális lesz a mai nap.
Hibás döntéseket hoznak talán,
Meghalnak, vagy életet adnak.
Annyi a lehetőség.
Sok bolond ember, aki szeretni a másikat,
Odaadja a boldogságát és érzéseit,
Aztán magára marad.
Alszik.
Sírva, összetörve, de alszik.
Nem nézik magukat, csak elrontanak mindent.
Bolond Seoul.
Bolond emberek.
A Nap felriadt, az emberek álmait félbevágták.
Aki sírva aludt, sírva ébredt,
Aki boldogan feküdt, boldogtalanul kelt.
Nem látták az esélyeket. Nem látják.
Nem is fogják látni.
Bolond emberek. Bolond Seoul.
/Lee Jun-Mo/
SEOUL - Szöul ♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése